Pénteken hallgatják ki Karácsony Gergelyt a Pride miatt
A főpolgármester tudomása szerint a felvonulást szervező alapítvány munkatársait nem keresték a hatóságok.
A főpolgármester tudomása szerint a felvonulást szervező alapítvány munkatársait nem keresték a hatóságok.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.
Valótlanul állították róluk, hogy miért készítettek videófelvételeket egy balatoni strandon, ahová megérkeztek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nyári táborának résztvevői.
Az amerikai hírcsatorna nyíltan meleg újságírója azt kérdezte a magyar minisztertől, hogy megbírságolnák vagy letartóztatnák-e őket, ha a férjével kézen fogva sétálnának Budapesten.
A Pride-felvonulás után merült fel, hogy tud-e és akar-e vajon a rendőrség tömegesen, mesterséges intelligenciával megtámogatott arcfelismerés alapján bírságolni. Akarni nem akart végül, de most az is kiderült, hogy ha akarna, akkor se tudna.
Az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete szerint illúzió azt hinni, hogy a hallgatással bárki megőrizheti a függetlenségét. Az amerikai vezetőknek pedig azt üzente, vegyenek példát a Budapest Pride-on vonuló magyar fiataloktól.
Az IDEA felmérése szerint „csak” a teljes népesség fele állt egyértelműen a június végi budapesti Pride-felvonulás mellé.
A NEUrologus, az EUrologus európai uniós ügyekkel és külpolitikával foglalkozó podcastjának harmadik részében a Pride EU-ból érkező résztvevőivel és Dombos Tamással, a Háttér Társaság ügyvivőjével a 30. Budapest Pride eseményeiről és európai visszhangjáról beszélgettünk.
Néhány hétig lesznek kint a budapesti identitás erősítését szolgáló plakátok.
A BRFK válasza szerint a Pride-felvonulás azon résztvevői ellen sem indítanak eljárást, akik ellen magánszemély tett feljelentést.
Egy rendezvényt jelentett volna be, de megtiltották. Szerinte azért, mert melegként szólalt volna fel.
Pankotai képviselője, Laczó Adrienn azt is elmondta, ugyan az indoklással nem értenek egyet, de még nem döntötték el, hogy panaszt tesznek-e miatta.
A Zöldek frakcióülésén hatalmas ováció fogadta a Budapest Pride mellett kiálló főpolgármestert.
A független országgyűlési képviselő úgy értesült, lesz a rendőrség megoldása arra, hogy hamarabb feldolgozzák a rendezvényen készült felvételeket.
A DK elnöke biztos benne, hogy indulnak a 2026-os választásokon, mégpedig saját listával.
Ki segít a budapesti, belgrádi és isztambuli tüntetőknek, ha az amerikai vezetés egyfolytában Németországot és Franciaországot szapulja, de az autokrata vezetőket egyáltalán nem? Mi lesz az amerikai gazdasággal, ha Trump lerombolja a jólét alapjait? Erről is ír a világsajtó.
Pankotai Lili nem ijedt meg attól, hogy feljelentették. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytathatja tanulmányait.
Beváltható Magyar Péter ígérete, hogy megsemmisítik majd a Pride résztvevőire esetleg kiszabott büntetéseket, megszüntetik az eljárásokat – csak nyerni kell hozzá a választáson. Kipróbált jogi eszköz pedig több is van, nem csak az amnesztia.
Minden szeretetre épülő kapcsolat egyenértékű, a gyerekek biztonságos fejlődését nem gátolja, ha azonos nemű szülők nevelik őket – ezt tudományosan is alátámasztotta a HVG-n megjelent cikkében három pázmányos oktató, emiatt etikai vétséggel gyanúsítják őket.
Hiába próbálja magát a kormány nemzetközi tényezőnek bemutatni, 15 év dúlás után hatalmas feladat lesz újjáépíteni Magyarország tekintélyét a diplomáciában – mondja Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund regionális igazgatója. Mi várható 2026 áprilisáig? Mi lenne a legveszélyesebb forgatókönyv a kormányváltás szempontjából? Mi lehet Amerika szerepe a Fidesz választási eredményében?